Kiadós vereségbe szaladt bele kézicsapatunk pénteken a Messzi István Sportcsarnokban, ahol héten már második alkalommal a Csurgói KK együttesét fogadtuk. A szerdai győztes kupameccsel ellentétben a pénteki bajnokin tompák voltak a mieink, akik csak az első félidő első harmadáig voltak meccsben.
Pedig nem kezdődött rosszul a találkozó: igaz, a vezetést a csurgóiak szerezték meg az [...]
Utolsó előtti bajnoki mérkőzésén Csurgón lépett pályára kézilabdacsapatunk az 5-8. helyért zajló rájátszásban szombaton 18 órától. Együttesünk a félidőben még két góllal vezetett, ez azonban mégsem volt elég az egyébként meglehetősen gólszegény találkozón.
A sok hibával tarkított mérkőzés első félidejében még vezettünk, a szünetben akár 5-10-el is fordulhattunk volna, de a helyzetek kimaradtak, a Csurgó pedig [...]
Szombaton az élvonalbeli kézilabda-bajnokság 5-8. helyért folyó rájátszásának ötödik játéknapján a Csurgói KK otthonába látogatnak kéziseink. Bár a mieink nyolcadikként várják a folytatást, sokat érhet a győzelem, hiszen mindössze egy ponttal vannak lemaradva az ötödik PLER-től.
A múlt pénteki, PLER elleni győzelem után szombaton 18 órától a csurgóiak vendégeként lép pályára kézilabdacsapatunk. A srácok közül mindenképp [...]
Kézilabda-csapatunk kedden két edzőmeccset is játszott a Csurgói KK együttese ellen. A délelőtti találkozón a vendégek, míg a délután négykor kedződött mérkőzésen a mieink győztek.
A keddi edzőpartner egy hellyel előttünk, az ötödik helyen várja a Budapest Bank Liga februári folytatását, és ehhez híven két kemény mérkőzést játszottak velük a Skaliczki-tanítványok. Délelőtt végig vezetve a vendégek [...]
Izgalmas mérkőzésen aratott győzelmet kézilabda csapatunk hazai pályán a Csurgó ellen a bajnokság 16. fordulójában. Skaliczki Lászlóék már ötödikek a tabellán.
Kiválóan indult számunkra a mérkőzés, egészen a hetedik percig nem tudtak a csurgóiak betalálni, ekkor 3-1 volt az állás. A magabiztos, határozott védekezésnek hála a 16. percben már négy góllal is vezettünk, de vendégek [...]
December 12-én, szombaton 16.30-tól a Csurgói KK csapatát fogadják kéziseink a Budapest Bank Liga 16. fordulójában.
Csapatunkhoz hasonlóan a csurgóiak is a Mezőkövesd együttese ellen játszottak legutóbb, szerdán hazai környezetben háromgólos győzelmet arattak, ezzel a 5. helyen állnak a táblázaton, míg a mieink 13 szerzett pontjukkal a hatodikak.
A kézimeccset követően kosarasaink is pályára lépnek: 18 órától [...]
december 10, 2010