21 pontos győzelem a Kaposvár ellen

december 12, 2009

21 pontos győzelem a Kaposvár ellen

Kézilabdázóink sikere után a kosarasok is győztek hazai pályán, a Kaposvárt múlták felül több mint 20 ponttal. A Kecskemét színeiben először lépett pályára a friss igazolás, a Pécsről érkezett Ronnie Ross. Az amerikai légiós első kosarát a hetedik percben érte el, és az első félidőben együttesünk leghasznosabb tagja volt, hiszen kilenc dobott pontja mellé öt lepattanót [...]

Megnyertük a rangadót!

december 12, 2009

Megnyertük a rangadót!

Izgalmas mérkőzésen aratott győzelmet kézilabda csapatunk hazai pályán a Csurgó ellen a bajnokság 16. fordulójában. Skaliczki Lászlóék már ötödikek a tabellán. Kiválóan indult számunkra a mérkőzés, egészen a hetedik percig nem tudtak a csurgóiak betalálni, ekkor 3-1 volt az állás. A magabiztos, határozott védekezésnek hála a 16. percben már négy góllal is vezettünk, de vendégek [...]

Árverés egy szebb karácsonyért

december 12, 2009

Árverés egy szebb karácsonyért

Klubunk árverésre bocsájt egy dedikált labdát és egy falinaptárat, a befolyt összeget jótékonysági célra ajánljuk fel. Az MKB Veszprém játékosai egy falinaptárat, míg a magyar női kézilabda válogatott tagjai egy labdát dedikáltak. A két tárgyra egyben lehet licitálni, a kikiáltási ár 30 ezer forint. Licitálni minimum ezer forintosával lehet kedd este 20 óráig. Az ajánlatokat a [...]

Egy jeggyel a kettős rangadóra

december 11, 2009

Egy jeggyel a kettős rangadóra

Klubunk két szakosztálya is hazai pályán játszik szombaton. A két rangadóra azonban elégséges egy jegyet vásárolni, és azzal a másik derbire is be lehet menni. Szombaton 16 óra 30 perctől a kézilabdázók fogadják a Csurgó együttesét a Messzi István Sportcsarnokban, majd 19 órától a kosarasok vendégei a kaposváriak lesznek. A KSE vezetőségének döntése értelmében a két [...]

A Csurgó a vendég szombaton

december 11, 2009

A Csurgó a vendég szombaton

December 12-én, szombaton 16.30-tól a Csurgói KK csapatát fogadják kéziseink a Budapest Bank Liga 16. fordulójában. Csapatunkhoz hasonlóan a csurgóiak is a Mezőkövesd együttese ellen játszottak legutóbb, szerdán hazai környezetben háromgólos győzelmet arattak, ezzel a 5. helyen állnak a táblázaton, míg a mieink 13 szerzett pontjukkal a hatodikak. A kézimeccset követően kosarasaink is pályára lépnek: 18 órától [...]

Bejutottunk a legjobb négybe!

december 10, 2009

Bejutottunk a legjobb négybe!

Papírforma eredmény született a csütörtök esti kupamérkőzésen, és magabiztosan nyertünk Kunhegyesen. Röplabdázóink 3-0-ra diadalmaskodtak, és bejutottak a legjobb négy együttes közé. A Dág és a Szeged legyőzése után a Kunhegyes röplabdázói ellen is simának nevezhető győzelmet arattunk. Gyurkó Sándor tanítványainak Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzése 18 órakor kezdődött. Már a pontarányból is látszik, hogy könnyű találkozón [...]

Ronnie Ross érkezett kosárcsapatunkhoz

december 10, 2009

Ronnie Ross érkezett kosárcsapatunkhoz

Sikerült megtalálni a családi okok miatt távozó Zlatko Bolics helyettesítőjét. Az amerikai Ronnie Ross korábban Pécsen, illetve Szolnokon játszott. Gyorsan sikerült kosárlabda csapatunk  szakmai stábjának megtalálni a családi okok miatt távozó Zlatko Bolics utódját. Az amerikai Ronnie Ross január 1-ig egészen biztosan Kecskeméten pattogtatja a labdát, eztán opciós szerződés keretein belül hosszabbíthatják meg kontraktusát.

Szombaton itthon fogadjuk a Kaposvárt

december 10, 2009

Szombaton itthon fogadjuk a Kaposvárt

Szombaton 19 órától fogadja a Messzi Isvtán Sportcsarnokban kosárlabda csapatunk a Kaposvári KK együttesét. Az előző fordulóban szoros, és indulatoktól sem mentes derbin nyertünk Salgótarjánban 82-81-re, míg a somogyiak 115-82-re verték hazai pályán a Nyíregyházát. Csapatunk jelenleg a  tabella 7. helyén áll, míg a kaposváriak szorosan mögöttünk, a 8. pozícióból várják az összecsapást. A kosármeccset megelőzen, 16:30-tól [...]

Csütörtökön kupa negyeddöntő Kunhegyesen

december 10, 2009

Csütörtökön kupa negyeddöntő Kunhegyesen

Csütörtökön a Magyar Kupa negyeddöntőjében Kunhegyesre látogat röplabda csapatunk. A 18 órától kezdődő mérkőzés az első meccse lesz a sorozatban a másodosztályú Kunhegyesnek, míg a mieink a legjobb 32 között az NB I-es  Dággal, a nyolcaddöntőben pedig az extraligás Szegeddel mérkőztek. - A győzelmen kívül valóban nem tudok más eredményt elképzelni. Minden játékosom harcra kész. Valószínű, hogy [...]

Új játékost keresünk Bolics helyére

december 8, 2009

Új játékost keresünk Bolics helyére

Új játékost keresünk Zlatko Bolics helyére. Zlatko Bolics bizonytalan időre nem áll kosárcsapatunk rendelkezésére, a légiósnak családi okok miatt kellett hazautaznia – mondta el honlapunknak Sztojan Ivkovics. A szakmai igazgató hozzátette: folyamatosan keresik a megoldást, és vélhetően néhány nap múlva gondoskodnak Bolics pótlásáról.

 
TÁMOGATÓINK:
 
Főzelékház
Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.
Full Party Service
Szőlőfürt Fogadó
Gyenes Kertészet
Kisbugaci 
Promt Kft.
K and Z Horizontál Kft.