Most derül ki igazán, hogy hol a helyünk

október 28, 2011

 Két veretlen együttes csatája következik szombaton. Hiszen akár csak a Kecskeméti KSE a paksi Atomerőmű SE is eddigi mindhárom találkozóját győzelemmel zárta. Ezúttal azonban nincs könnyű helyzetben az ASE. A múlt héten megműtötték centerüket Nailont, az új szerzemény Donald Cole pedig csak a jövőhéten érkezik meg Atomvárosba.  Völgyi Péter úgy véli ez egyrészt jó is [...]

Vukadinov már otthon van Kecskeméten

október 27, 2011

Vukadinov már otthon van Kecskeméten

Másodjára ugyan, de sikerült a Kecskeméti KSE-nek pótolnia, a stressz törést szenvedett Dejan Secsanszkit. A helyére érkezett Ivan Vukadinov megfordult már a görög első osztályban is. Most pedig a Kecskeméttel szeretne döntőt játszani. - Úgy tudom, érdekes sztorija van annak, ahogyan te kosárlabdázó lettél. - Igen. Édesanyám profi kosárlabdázó volt, így ő mutatta meg a sportág alapjait. [...]

A ZTE-n is túl

október 22, 2011

A ZTE-n is túl

Ahogy az előzetesen is várni lehetett, beigazolódott a papírforma és könnyedén lépett túl a Zalaegerszegen a Kecskemét együttese. Más az első negyedben eldőlt a találkozó, a 18 pontos különbség a mutatott játék alapján behozhatatlan volt a zalaiaknak. A folytatásban aztán már a fiatalok is lehetőséget kaptak, és még csak extra teljesítmény sem kellett a sikerhez. Sztojan Ivkovics, [...]

Fel kell tenni a koronát

október 21, 2011

A Zalakerámia-ZTE KK csapatát fogadja most szombaton a Kecskeméti KSE élvonalbeli, férfi kosárlabda együttese. A tavaly még bajnoki és Magyar Kupa címvédő szerepében tetszelgő ZTE mostanra alaposan megfogyatkozott. A zalaiknál sokáig még az is kérdéses volt, marad-e egyáltalán annyi felnőtt játékos, hogy ki tudjanak állni, egy-egy A csoportos mérkőzésre. A szezon kezdetével aztán körvonalazódott a [...]

Ismét sokan voltunk a pályán

október 20, 2011

Ismét sokan voltunk a pályán

Szerda este ismét sok gyermeket fogadhatott a Kecskeméti KSE élvonalbeli együttese. A Mindenki a pályára! program keretében 60-70 apróság szállta meg a Messzi István Sportcsarnok parkettjét, köztük a legfiatalabb alig múlt el 2 hónapos. A KSE egyébként gondolva a méretbeli különbségekre, két gyermek palánkot állított fel, és hamarosan még többet is vásárol a klub, hogy [...]

Szülői értekezlet a KSE-nél

október 18, 2011

Kedd délután szülői értekezletet tartott a Kecskeméti KSE szakmai vezetése. A csapat szakmai munkájáért felelős Sztojan Ivkovics és Forray Gábor is jelen volt. - Örülük neki, hogy találkoztunk a gyerekek szüleivel. Úgy gondolom, hogy tanulságos volt ez legalább annyira nekem, mint a szülőknek. A tanítványok hozzáállásáról most már kétoldalú információ áll az apukák és anyukák rendelkezésére. [...]

Dénes: Kényszerből a négyes poszton

október 18, 2011

Dénes: Kényszerből a négyes poszton

Kissé szokatlan szerkezettel vágott neki az idei bajnokságnak a Kecskeméti KSE. Az együttes ugyanis nem igazolt légióst a 4-es posztra, hanem a korábban 3-ast játszó Dénes Gáborra és a Körmendről érkező erőcsatárra, Hegedűs Gergelyre bízta a feladatot. Dénes honlapunk megkeresésére elárulta, kezd beleszokni az új szerepkörbe. – Félig-meddig kényszermegoldás ez a mostani. A felkészülés alatt nem [...]

Ezt is behúzta a KeFo

október 17, 2011

Az EnterNet együttesével folytatta az NB 1/B-s pontvadászatot a Kecskeméti Főiskola együttese. A kecskemétieknek nem volt könnyű dolga. Az első félidőben megszerzett előnyüket tartva, a szinte teljesen egyforma harmadik és negyedik negyedben összezárva tudták megnyerni a mérkőzést. Forray Gábor, a Kecskemét edzője: Az első félidőben jól kosárlabdáztunk, a második félidőben pedig jól küzdöttünk. Így ismét egy [...]

Újabb győzelem

október 15, 2011

A Pécsi VSK-PANNONPOWER otthonában folytatta a Kecskeméti KSE a bajnoki pontvadászatot. A kissé szoros első félidő után szinte észrevétlenül lopódzott el a Kecskemét és végül 11 pontos győzelmet aratott. Ezzel ez volt a második. Szrecsko Szekulovics, a Pécs edzője: Nyert a jobb csapat. Megint sok apró hibával játszottunk. A védekezésünk jó volt, de ilyen kevés ponttal [...]

Pécsen folytatjuk

október 15, 2011

A Pécsi VSK- PANNONPOWER otthonában folytatja a bajnoki pontvadászatot a Kecskeméti KSE. A KSE csapatának tagjai jól ismerik a baranyaiak pályáját, hiszen többen – köztük a szakmai igazgatónk, Sztojan Ivkovics is – sok évig játszottak Pécsen. Szrecsko Szekulovcsi, a Pécs edzője: Lassan kezd összeállni a csapatunk. Eddig foghíjasak voltunk, de Vladovic érkezésével most már a magas [...]

 
TÁMOGATÓINK:
 
Főzelékház
Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.
Full Party Service
Szőlőfürt Fogadó
Gyenes Kertészet
Kisbugaci 
Promt Kft.
K and Z Horizontál Kft.