A Falco-SZOVA KC Szombathely otthonában folytatja a Kecskeméti KSE a bajnoki pontvadászatot. A kecskeméti csapat teljes, hiányzónk nincs, azonban Sztojan Ivkovics szakmai igazgató véleménye alapján a Falco-t így sem lesz könnyű legyűrni.
- Mindenki egészséges, mindenki hadra fogható. A Falco ellen el is kel majd minden egyes játékos, hiszen a Bencze Tamás egy nagyon jó csapatot [...]
Ma délután ismét a legkisebb kecskeméti kosarasokat várjuk a Messzi István Sportcsarnokba. A gyerekek szokás szerint 17 órától vehetik birtokukba a pályát, ahol a KSE férfi felnőtt csapatának tagjai, valamint Béres Tímea Euroliga győztes kosárlabdázó és Guóth Iván a sportág helyi legendája mutatja meg a kosárlabda alapjait.
Várunk téged is!
A Debrecent fogadta a bajnoki pontvadászat soron következő találkozóján az NB1/B-ben érdekelt Kecskeméti Főiskola csapata.
Az első negyedben, gyengén védekezett a KeFo ezért tudott vezetéshez jutni a Debrecen. A második negyedben szigorított a védekezésén a hazai csapat és a támadásban is nagyobb sebességben játszott, tulajdonképpen ezzel el is döntöte a mérkőzést.
Forray Gábor, a KeFo edzője: Gratulálok [...]
Szoros találkozóra számított sok kecskeméti kosárlabda szurkoló, mivel a Kecskeméti KSE soros ellenfele a Kis Rába menti Takarék Soproni KC a múlt héten legyőzte a bajnoki címvédő Szolnok csapatát.
A félelem nagyobb lett végül mint az ijedség, hiszen végig vezetve, könnyedén győztük le a soproniakat.
Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Le a kalappal a srácok előtt! [...]
Péntek este a Kis Rába menti Takarék-Soproni KC együttesét fogadja a Kecskeméti KSE élvonalbeli férfi kosárlabda csapata. Igen csak furcsa lesz két játékos számára a bajnoki találkozó, hiszen a jelenleg a KSE-ben pattogtató Thomas Kelley tavaly még a soproniak szekerét húzta, míg a tavaly még kecskeméti Lakatos Péter idén már Sopron mezt húz.
Sztojan Ivkovics szakmai [...]
Meglehetősen optimistán tekinthetett a Kecskeméti KSE férfi élvonalbeli kosárlabda csapata a vasárnap esti Szeged elleni bajnoki találkozó elé. Az ellenfél ugyanis eddig mindössze egyszer tudott győzni az idei szezonban, így a papírforma nagyon is a vendég, Kecskemét mellett szólt.
A találkozó első percei aztán azt mutatták, nem hiába az optimizmus, a KSE 13-0-s rohammal nyitott. Fodor [...]
Egy későbbi időpontban rendezzük meg a december 28-i, Kaposvári KK elleni bajnoki mérkőzést. A pontos dátumot a klub később közli majd szurkolóival.
Újabb mezszponzorral bővül a Kecskeméti KSE kosárlabda csapatának támogatói bázisa. A kecskeméti sportéletben már ismert Pajor Pálinka Zrt. állt be támogatóink sorába.
- Eddig is megpróbáltam már segíteni a helyi sportcsapatokat, aki pedig ismer, az tudja, jómagam is szeretek sportolni, tagja vagyok két kosárlabda öregfiúk együttesnek is. Bár a röplabda csapatot továbbra is támogatom, a kosárlabdában [...]
Tegnap ismét nagyon sok gyerek látogatott ki a Messzi István Sportcsarnokba, hogy részt vegyen a Kecskeméti KSE gyermekfoglakozásán. Az eddigi legmagasabb, több mint 70 fős lészámot a kosárlabda csapat felnőtt kerete egyedül már nem bírta, így jó néhány U20-as válogatott játékos is csatlakozott a lelkes fiatalokhoz. Sőt, tiszteletét tette, a csapat kabalája, Meccs Elek [...]
Közlemény
A Kecskeméti KSE kosárlabda szakosztályának vezetősége úgy gondolja, hogy szurkolóknak, sportvezetőknek és politikusoknak is közös érdeke, hogy magas szinten űzött és eredményes sportot tudhasson magáénak Kecskemét városa.
Az elmúlt időszakban úgy tűnt, hogy bár mind a sportolók, mind a szurkolók és a város vezetői is egyazon dologért munkálkodnak, a párbeszédek létre nem jötte miatt, sok [...]
december 2, 2011