Három tornára utaznak röplabdázóink

augusztus 12, 2010

Három tornára utaznak röplabdázóink

Klubunk röplabdázói augusztus végén Dunaújvárosban vesznek részt felkészülési tornán, majd Nagybányára utaznak. Hazai környezetben, a Hírös Kupán mérettetik meg magukat szeptemberben. A dunaújvárosi tornát augusztus 25-én és 26-án rendezik. Ezt követően a Karagics Mátyás irányította társaság szeptember 3-án és 4-én Nagybányára utazik felkészülési kupára. A már hagyományosnak számító Nemzetközi Hírös Kupára pedig szeptember 11-én és [...]

Jót és rosszat is látott Avar György

augusztus 12, 2010

Jót és rosszat is látott Avar György

Két felkészülési mérkőzést játszott kézilabdacsapatunk szerdán az élvonal újoncának otthonában, Orosházán, mindkét találkozón a hazaik győztek néhány góllal. Avar György vezetőedző látott a meccseken jót és rosszat is. “Most egy olyan másfél hetes programban vagyunk, amikor még nem az eredmény a lényeg, hanem, hogy a bajnokágra felkészüljünk. Egy kicsit most lassabbak voltunk, mint az ellenfél. [...]

Másodjára sem sikerült

augusztus 11, 2010

Másodjára sem sikerült

Szerda délután visszavágót játszott az élvonalbeli újonc Orosháza ellen kézilabda csapatunk. Az első meccset öttel vesztettük el, a második mérkőzésen pedig hárommal maradtunk alul.

Ötgólos vereség Orosházán

augusztus 11, 2010

Ötgólos vereség Orosházán

Ötgólos vereséget szenvedett kézilabdacsapatunk az Orosháza elleni idegenbeli edzőmérkőzésen. Együttesünknek javításra is nyílik lehetősége, 15 órától ugyanis ismét találkoznak a felek. Algéria válogatottja ellen győzelemmel mutatkoztak be kézilabdázóink első és egyben utolsó hazai felkészülési mérkőzésükön. Avar György tanítványai a második találkozójukat szerdán délelőtt 11 órától vívták Orosházán. A hazaiak a félidőben 13-11-re vezettek, a második [...]

Kétgólos győzelem Algéria ellen

augusztus 6, 2010

Kétgólos győzelem Algéria ellen

Kézilabdacsapatunk pénteken délután lejátszotta első felkészülési mérkőzését. Az Árpádvárosi Sportcsarnokban rendezett találkozón Algéria válogatottja ellen 9-9-es félidőt követően 22-20-as győzelmet arattunk. Lejátszották első és egyben utolsó hazai felkészülési mérkőzésüket kézilabdázóink. A pénteken 17 órakor kezdődött találkozónak az Árpádvárosi Sportcsarnok adott, mivel a Messzi István Sportcsarnokban cserélik a parkettát. A rendkívül gólszegény első félidő derekánál [...]

Fiatalokkal frissített kézilabdacsapatunk

augusztus 6, 2010

Fiatalokkal frissített kézilabdacsapatunk

A tavalyi évben nyolcadik helyen végzett élvonalbeli férfi kézilabda-csapatunk életében jelentős változások történtek az elmúlt pár hónap során. Szakmai igazgatónk, Skaliczki László a Pick-Szeged edzője lett, helyét Avar György vette át. A Budapest Bankkal kötött névadó szponzori megállapodásunk is megszűnt, így a gárda Kecskemét SE néven működik tovább.

Szezonzáró döntetlen és nyolcadik hely a bajnokságban

május 21, 2010

Szezonzáró döntetlen és nyolcadik hely a bajnokságban

Pénteken a Budapest Bank Liga 5-8. helyért folyó küzdelmeinek utolsó mérkőzésén a Balatonfüred együttesét fogadtuk a Messzi István Sportcsarnokban. A kiegyenlített erők küzdelmét hozó találkozón 21-21-es döntetlen született, így nyolcadikként zárjuk a bajnokságot. Skaliczki László utolsó kecskeméti mérkőzését a mieink kezdték jobban, igaz, túl nagy előnyre nem sikerült szert tennünk, sőt, a félidő derekán már a [...]

A Balatonfüred érkezik a szezon utolsó meccsén

május 20, 2010

A Balatonfüred érkezik a szezon utolsó meccsén

Pénteken az élvonalbeli kézilabda-bajnokság 5-8. helyért folyó rájátszásának utolsó játéknapján a Balatonfüredet fogadjuk a Messzi István Sportcsarnokban 18 órától. A mieink nyolcadikként várják az összecsapást, de győzelem esetén a hetedik helyen zárhatjuk a 2009/2010-es szezont. Skaliczki László, szakmai igazgató: – Holnap van az utolsó mérkőzés a szezonból, melynek tétje, hogy tudunk-e a hetedik helyen végezni. A [...]

Tóth Norbert távozik, két fiatal érkezik

május 19, 2010

Tóth Norbert távozik, két fiatal érkezik

Beindult a játékosmozgás kosárcsapatunknál: Tóth Norberttel szerződést bontottunk, Mészáros Máté jövőre már a felnőtt csapattal készül, Pongó Martinnal pedig szóban megegyeztünk. Tóth Norbert egy év kecskeméti “légióskodás” után távozik együttesünktől, mert Sztojan Ivkovics szakmai igazgató megítélése szerint teljesítménye elmaradt a várttól. Ivkovics azt mondta róla, nagyon lelkes és komolyan készülő játékos, de úgy látszik, lakóhelyétől [...]

Vereség a gólszegény csurgói meccsen

május 15, 2010

Vereség a gólszegény csurgói meccsen

Utolsó előtti bajnoki mérkőzésén Csurgón lépett pályára kézilabdacsapatunk az 5-8. helyért zajló rájátszásban szombaton 18 órától. Együttesünk a félidőben még két góllal vezetett, ez azonban mégsem volt elég az egyébként meglehetősen gólszegény találkozón. A sok hibával tarkított mérkőzés első félidejében még vezettünk, a szünetben akár 5-10-el is fordulhattunk volna, de a helyzetek kimaradtak, a Csurgó pedig [...]