A kecskeméti foci maga Szivics

március 24, 2011

A kecskeméti foci maga Szivics

Ahogy azt már korábban a blogomban is jeleztem, elkezdem újságíró karrierem. Első interjúmat pedig máris itt olvashatjátok. Tomiszlav Szivicset, a Kecskeméti TE vezetőedzőjét láttam vendégül a mezőn, akivel legelés közben beszélgettem. A jó levegő, a megnyugtató környezet jó hatással volt Tomiszlavra is, akiben egy igazán kellemes embert ismerhettem meg.  Lehet akárcsak nekünk barmoknak, az embereknek [...]

Parázs meccsen sima győzelem

március 23, 2011

Parázs meccsen sima győzelem

A bajnokság utolsó előtti helyezettjénél a Factum Sport Debrecennél lépett pályára ma a T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE. Sima meccsre számított mindenki, amit végül egy kissé izgalmassá tett egy harmadik negyedbeli kakaskodás, ami után Siriscevicet és Langfordot is kiállították a sípmesterek. A meccs végén azonban így is magabiztos Kecskemét győzelem született. Mika Turunen, a Factum Sport edzője: Mióta itt vagyok, [...]

Megváltozott a Dunaferr elleni mérkőzés időpontja

március 23, 2011

Megváltozott a Dunaferr elleni mérkőzés időpontja

Az eredetileg március 25-re kiírt összecsapást öt nappal később, 30-án este hat órától rendezik a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az időpontváltozás csak a két gárda felnőtt mérkőzését érinti, a serdülő és ifjúsági együttesek az eredeti időpontban, 25-én délután kettő, illetve négy órától csapnak össze egymással. Hajrá KSE!

Az utolsó előtti a következő

március 22, 2011

Az utolsó előtti a következő

Hétközi fordulóval folytatódik a férfi A csoportos kosárlabda bajnokság. A T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE a Körmend után egy fokkal könnyebb ellenféllel folytatja, mivel az utolsó előtti Factum Sport Debrecen otthonában lép pályára. Sztojan Ivkovics, a KSE szakmai igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte a Factum annyit változott az edzőváltás után, hogy most agresszívabb játékot játszik a csapat, ám ők [...]

Kecske blog – A pálinka a titkos fegyver

március 22, 2011

Kecske blog – A pálinka a titkos fegyver

Sziasztok kosárfanok, szenzációs volt a hétvégi meccs. Remélem ti is kint voltatok és élveztétek a hangulatot amit közel 2000 ember varázsolt a Messzi István sportcsarnokba. Az újság csak 1500 szurkolót írt, de szerintem bőven többen voltunk. Ami igazán tetszett, az az volt, hogy nagyon sok gyereket láttam kint. Jó tudni, hogy kosárlabda mérkőzés Kecskeméten egy igazi [...]

Sima kecskeméti továbbjutás Veszprémben

március 21, 2011

A Kalo-Méh-Kecskeméti SE simán nyert 3:0-ra a Company Nyelviskola-Veszprémi RC otthonában a férfi Extraliga negyeddöntőjének második mérkőzésén. Mind a négy párharc lezárult, kialakult az elődöntő párosítása- írja a huvolley.blog.hu. Az elődöntő párosítása Kaposvár – Kazincbarcika Kecskemét – Dunaferr A kecskeméti helytállás után várható volt, hogy komoly megméretés elé néz az alföldi csapat Veszprémben, de a bakonyiak által titkon remélt [...]

Avar : Küzdöttünk, harcoltunk, de nem játszottunk jól…

március 21, 2011

Avar : Küzdöttünk, harcoltunk, de nem játszottunk jól…

Küzdött, harcolt a Pajor Pálinka Kecskemét SE, de ez kevés volt vasárnap este a Balatonfüred legyőzéséhez. megosztani-irja a baon.hu. Kétszer lépett ugyanabba a folyóba a Pajor Pálinka Kecskemét SE gárdája. Mindkét félidőt rosszul, kapkodva kezdték a hazaiak, és mindkét játékrészben az utolsó tíz percben kerültek nagyon közel a „rajt-cél” győzelmet arató balatonfürediekhez. – Az érthető, hogy [...]

Ez Kecskemét!

március 19, 2011

Ez Kecskemét!

Decemberben nagy zakót kapott a MJUS-Fortress Körmendtől a T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE. Most azonban visszavágott a KSE. A meccs elején ugyan előnyt szerzett a Körmend, ám a folytatásban – Sztojan Ivkovics ígéretéhez méltóan – jöttek a fiatalok és Csorvási valamint Cseh kritikus pillanatokban dobott kosaraival zárkózni kezdett a KSE. A félidőt már előnyel zártuk. Aztán a folytatásban továbbra is [...]

Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Company Nyelviskola-Veszprémi RC 1:0 , folyt.köv.

március 19, 2011

Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Company Nyelviskola-Veszprémi RC 1:0 , folyt.köv.

3:1-re nyert a Company Nyelviskola-Veszprémi RC ellen a férfi Extraliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. Nyári Sándor, a bakonyiak edzője a vereség ellenére szép névnapi ajándéknak tartja csapata harmadik és negyedik játszmabeli teljesítményét és hozzáállását. Több technikai hibával kezdődött az első játékrész, a kecskemétiek szinte kizárólag centerből támadtak. Eredményesen (5:3)! A Veszprém többet rontott, de a hazaiak [...]

Teljes csapattal, szurkolóink támogatásában bízva – Jön a Körmend

március 18, 2011

Teljes csapattal, szurkolóink támogatásában bízva – Jön a Körmend

Decemberben csupán a statiszta szerep jutott a T.O.M.Controll – Kecskeméti KSE együttesének a MJUS-Fortress Körmend otthonában. Csapatunk akkor 90-66-ra kapott ki a vasi alakulattól, úgyhogy most szombaton van bőven mit törleszteni.  - Nagyon fontos lesz a Körmend elleni mérkőzés – kezdi Sztojan Ivkovics szakmai igazgató. Szeretnénk minél jobb pozícióban várni a rájátszást és ehhez minden [...]

 
TÁMOGATÓINK:
 
Főzelékház
Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.
Full Party Service
Szőlőfürt Fogadó
Gyenes Kertészet
Kisbugaci 
Promt Kft.
K and Z Horizontál Kft.