Mint ismert, a Pajor Pálinka Kecskeméti KSE és a Kesport.hu közös gyermekrajz-versenyt hirdetett. A kezdeményezés annyira megtetszett a kézisek névadó szponzorának, hogy húsz darab szurkolói pólóval emeli a tétet. A legjobb három alkotást tehát nem csak aláírt labdákkal, hanem pólókkal is jutalmazzuk, illetve további 17 pályázó juthat hozzá a piros színű ereklyéhez. A zsűrit a [...]
Mindent eldöntő ki-ki mérkőzés következik a Körmend és a Kecskemét párharcában. A legutóbbi mérkőzésen ismét szoros eredmény született, sőt a párharc történetében a legszorosabb, hiszen ha csak egy ponttal is, de legyőztük a Körmendet.
A meccs hőse a 35 pontig jutó Wittmann Krisztián volt. Bár Sztojan Ivkovics, a kecskemetse.hu-nak azt mondta, a kecskeméti kosárlabda csapat [...]
Megvolt a negyedik találkozó is a Körmend – Kecskemét párharcban. Igazi ülve végig izgulós mérkőzést láthatott a Messzi István Sportcsarnokban helyet foglaló publikum.
Az első félidő végén ugyan úgy tűnt, hogy az Ivkovics-legények könnyedén zsebelik be a második győzelmet, de a nagyszünetben kellően rápihent a vendég gárda és visszahozta a meccset. A végjátékban LaGrange keze ugyan [...]
A felkészülés utolsó szakaszába ért a kézilabda szakosztály. Szombaton jöhet a rájátszás!
Aki a élőben meg szeretné nézni az utolsó simításokat, az megteheti a Messzi István Sportcsarnokban a következő időpontokban :
19. kedd
11.00-12.30
17.30-19.00
20. szerda
17.30-19.00
21. csütörtök
15.30-17,00
22. péntek
11.00-12.30
18.30-20.00
23. szombat
17 órától ifi. és 19 órától felnőtt férfi kézilabda mérkőzés
Pajor Pálinka KKSE – Csurgó
A Körmend – Kecskemét negyedik találkozója következik a ma este. A kecskeméti oldalon nincs hibázási lehetőség, hiszen ha ma kikap a csapat akkor számunkra az idei szezon véget ért.
Sokkal optimistábban tekint az együttes előtt álló két(!) meccs elé Sztojan Ivkovics, a KSE szakmai igazgatója. A szakember a kecskemetse.hu-nak azt mondta, náluk ilyenkor sincs megállás, szombaton [...]
A Pajor Pálinka Kecskeméti KSE és a Kesport közös gyermekrajz-versenyt hirdet gyermekek számára 6-tól 14 éves korig. A rajzoknak egy kézilabdával kapcsolatos jelenetet kell ábrázolniuk, a legjobb három alkotást értékes nyereményekkel jutalmazzuk.
A Pajor Pálinka Kecskeméti KSE és a kesport.hu közös gyermekrajz-versenyére május 20-ig várjuk az alkotásokat. Az elkészült rajzokat a hazai meccseken lehet leadni (április [...]
A szezon kezdetekor nyílván sokan elfogadták volna a tegnapi szoros eredmény a körmendiek ellen.
Most persze kicsit más a helyzet. Csapatunk folyamatosan fejlődik és partiban van mindenkivel idegenben is. Most nem sikerült nyernünk, de mindjárt itt a hétfő 18 óra és itt vannak ismét a körmendiek, akik mellesleg 2:1-re vezetnek. Mi, akik a csapatért [...]
A címvédő Fino-Kaposvár hazai pályán 3:1-re nyert a Kalo-Méh-Kecskeméti SE ellen a férfi Extraliga döntőjének első mérkőzésén. Az első és a második szett még szoros volt, a folytatásban már a somogyiak akarata érvényesült.
Az első szettben a nagy kedvvel játszó, remekül összpontosító kaposvári együttes végig vezetett, a vendégek csak időnként tudták megközelíteni ellenfelüket. Szabó Alpár több [...]
A harmadik meccsel folytatódott a MJUS-Fortress Körmend és a T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE párharca.
Az első mérkőzés koreográfiáját kopírozták ezúttal a csapatok. A Körmend és a Kecskemét sem fogott ki jó dobóformát. Az előző két főszereplőből csupán egyikük, Bell maradt meg a reflektorfényben, Siriscevic ezúttal ugyan nem tudta belőni a körmendi gyűrűket.
Ott volt azonban Bencze és Csorvási, akik [...]
Pénteken 17:30-tól a Dunaferrel játszott felkészülési mérkőzést férfi kézilabdacsapatunk. Avar György tanítványai a második félidőben szárnyaltak, a végén 35-26-ra nyertek.
A találkozón Szabó Péter családi okok, míg Dobó Zsolt sérülése miatt nem lehetett ott. Hétfőn mindketten edzésbe állnak már.
Avar György, szakmai igazgató értékelése: – A második félidőben kimondottan jól játszottunk, a védekezésünk feljavult. A kilátogató szurkolók [...]
április 20, 2011