10 szept 04
10 szept 04
Megnyerte röplabdacsapatunk a Dunaújvárosban rendezett felkészülési tornát. A döntőben a házigazdákat győztük le ötszettes, fordulatos mérkőzésen. A legjobb kecskeméti játékosnak Tóth I. Gábort választották.
A dunaújvárosi felkészülési torna döntőjében a két veretlen együttes, a Kecskemét és a Dunaferr találkozott. A mindvégig kiélezett mérkőzésen hátrányba kerültek a házigazdák, de sikerült egyenlíteniük, majd a harmadik játszmában már a [...]
Karagics Mátyás, röplabdacsapatunk mestere a dunaújvárosi felkészülési tornán aratott második győzelem után azt mondta, lát előrelépés, ugyanakkor tudja, hogy a Kecskemét nem lesz egy nagy támadócsapat, egy pontért háromszor kell majd kivédekezni egy labdát. Edzői értékelések a Company Nyelviskola-Veszprémi RC – Kalo-Méh KSE mérkőzés (0:3) után.
Nyári Sándor, Company Nyelviskola-Veszprémi RC: – A magyar élmezőny egyik [...]
A remekül mezőnyöző Kalo-Méh-Kecskeméti SE 3:0-ra nyert a szerdainál jobban játszó, de néhány játékelemben még mindig bizonytalankodó Company Nyelviskola-Veszprémi RC ellen a Dunaújvárosban zajló Dunaferr Kupa negyedik mérkőzésén.
Ezúttal sem tudott teljes kerettel kiállni egyik csapat sem, hiszen a veszprémiek közül a sérült Tóth Tibor és Nagy Attila mellett munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott Németh Ervin, Seck [...]
Szerdán röplabda csapatunk hosszú és kemény felkészülési időszak után lépett pályára Dunaújvárosban, a Dunaferr Kupa második mérkőzésén. Az újra erőre kapó Vegyész RC-Kazincbarcika ellen játszottak a felkészülési tornán, és magabiztosan, 3:0-ra győztek.
Röplabdázóink szerdán és csütörtökön Dunaújvárosban lépnek pályára felkészülési tornán. A várakozásokról a csapat vezetőedzőjét, Karagics Mátyást kérdeztük.
“Nagyon közel van ez a torna, csak azért megyünk el, hogy ezt a monoton munkát megszakítsuk. Se taktika, se csapatjáték, semmi nincsen még edzésen, de így egy picit felszabadultabb lesz a hétvége a játékosoknak. Nem vagyunk könnyű helyzetben, [...]
Szerdán és csütörtökön a Dunaferr Kupáért küzd meg röplabda csapatunk. Együttesünk a Dunaújváros, a Veszprém és a Kazincbarcika társaságában vívhat meg a szép hagyományokkal rendelkező viadal első helyéért.
Klubunk röplabdázói augusztus végén Dunaújvárosban vesznek részt felkészülési tornán, majd Nagybányára utaznak. Hazai környezetben, a Hírös Kupán mérettetik meg magukat szeptemberben.
A dunaújvárosi tornát augusztus 25-én és 26-án rendezik. Ezt követően a Karagics Mátyás irányította társaság szeptember 3-án és 4-én Nagybányára utazik felkészülési kupára.
A már hagyományosnak számító Nemzetközi Hírös Kupára pedig szeptember 11-én és [...]
A címvédő Diamant-Kapovár 12. bajnoki címét hozó keddi, kecskeméti találkozót követően Zarka Péter, a somogyiak edzője a kecskemétiek teljesítményét méltatta, míg mesterünk, Gyurkó Sándor szerint bár feszültek voltak az elején, szorossá tudták tenni a meccset, a szakmai igazgató büszke fiaira.
Zarka Péter, a Diamant-Kaposvár edzője: – Elsősorban mindenképpen gratulálok a Kecskemétnek, mert fantasztikusan játszottak. Nemcsak itt [...]
augusztus 27, 2010