A Zalakerámia ZTE KK otthonában folytatta a Kecskeméti KSE férfi kosárlabda csapata a bajnoki pontvadászatot. Meglehetősen erősen kezdett a ZTE, az első negyedben hiába igyekeztek a Wittmannék az első tíz perc után hat pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A folytatásban aztán sikerült valamicskét faragni a hátrányunkból, de még nem dőlhetett hátra a kecskeméti szakvezetés.
Az igazai áttörést a harmadik negyed hozta. Amikor sikerült átvenni a vezetést, a fáradni látszó ZTE végül már nem tudott fordítani, így bezsebelt győzelemmel utazhatott haza a csapat.
Kis Attila, a ZTE edzője: Úgy érzem, jól játszottunk és mindent megtettünk a sikerért. A Kecskemét megérdemelten nyert a végén, köszönhetően a 8 támadólepattanónak, amit engedélyeztünk nekik. Sajnos pár perces rövidzárlatunk a 3. negyedben eldöntötte a találkozó sorsát. Annak azonban örülök, hogy végig nagy erőbedobásra késztettük a jóval nagyobb járékerőt képviselő ellenfelet. Nehéz hét vár ránk, de megyünk tovább és mielőbb várjuk a kiszemelt centert.
Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Először is köszönöm csodálatos szurkolótáborunknak a szűnni nem akaró bíztatást, sokat jelent a támogatásuk. Nem túl fényes kezdés után az utolsó negyedben végre kontrolláltuk a meccset. Számunkra nem volt mindegy ez az eredmény, hiszen sok csapat most már teher nélkül játszhat, mert fél lábbal már a nyolcban van, mi viszont megnehezítettük az elmúlt hónapban a dolgunkat sorozatos vereségeinkkel. Azonban látom az előrelépést, nagy húzás volt Djeraszimoviccsal megerősíteni a csapatot, igazi nyerőemberré lépett elő ma is. Jöhet a Körmend, úgy érzem hazai pályán le tudjuk őket győzni és remélem a 13 pont is behozható.
Zalakerámia ZTE KK – Kecskeméti KSE 80-85 (26-20, 18-21, 16-24, 20-20)
Zalaegerszeg, Városi sportcsarnok
Vezette: Cziffra Cs. Hegedus T. Pozsonyi L. (Pázsitka)
Zalakerámia ZTE KK: PERINE 16/6, Gáspár 7/3, WITHWORTH 20/12, TÓTH G. 20/3, Kertész 2 Csere: KINTER 15, Bödör -, Vertetics -, Baki –.
Kecskeméti KSE: Kelley 11, Wittmann 8, Vukadinov 10, Dénes 11/9, Bencze 3 Csere: DJERASZIMOVICS 19/3, CSORVÁSI 16, Hegedűs 7/6.









































január 22nd, 2012 → 12:16 du. @ admin2
0