Vereség a házigazdák ellen

szeptember 4th, 201010:12 de. @ admin

0


Pénteken este a házigazda Nagybányával mérkőzött  férfi röplabdacsapatunk a felkészülési torna első meccsén. A román élvonalbeli csapat 3:0-ra múlta felül együttesünk.

Az első játszmában nem sok keresnivalónk volt, ám a további kettőben sikerült feljavulni. A román élvonal negyedik helyezettje ellen nagyon hosszú labdameneteket játszottunk. Támadásban érezhetően gyengébbek voltunk, de a védekezésben tisztesen helytálltunk, ellenben a kontrák már nem sikerültek.

Szombaton 12 órakor folytatódik a srácok számára a torna, ekkor a Zilah együttesével mérik össze erejüket, akik a Bajnokok Ligájában indulnak. Majd vasárnap szintén 12 órakor a Dézs csapatával mérkőznek meg.

Karagics Mátyás, szakmai igazgató: – A mezőnymunkával elégedett vagyok, a hozzállás is megfelelő volt. A nyitás-fogadások, kontrák viszont nem voltak megfelőlek, ezekben javulnunk kell.

Nagybánya – Kalo-MÉH KSE 3:0 (16,19,20)