Avar csalódott, de tudja, jó úton járunk

szeptember 2nd, 201012:19 de. @ admin

0


13 percig vezetett kézilabdacsapatunk a Pick-Szeged elleni bajnoki nyitányon, a második félidőben aztán “elfogytak” a játékosok, és ennek tudható be a hétgólos vereség. A csapat és a vezetőedző is csalódott, szerintük egy öt gólon belüli vereség reálisabb lett volna a játék képe alapján. Skaliczki László egyébként még a mérkőzést megelőzően megdicsérte klubunkat.

“Tisztesen helyt álltunk egy nevesebb, profi csapattal szemben. Az elején voltak olyan lehetőségeink, hogy egy kicsivel nagyobb előnyt tudjunk szerezni. Sajnos ez a csapatunk életkorában benne van, fiatalok, rutintalanok vagyunk, és ezért nem tudtunk közelebb kerülni hozzájuk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a második félidőben el is fogytunk, Bajusznak a két percekből összejött piros lapja, Gyuris Patrik közvetlen piros lapja, és Petro sérülése azt eredményezte, hogy a védekezésünk is egy kicsit megbomlott, a hétgólos különbség ebből adódik. Egy kicsit csalódottak vagyunk, nem csak én, hanem a játékosok is, mert úgy érezzük, hogy az öt gólon belüli vereség reálisabb lett volna a játék képe alapján. Elindultunk egy úton, és ugyan még az út elején járunk, jó irányba tartunk. Azt gondolom, hogy a mi csapatunk morálisan mindenféleképp előrelépés a tavalyihoz képest” – értékelt a 31-24-es vereséget követően Avar György.

Kézilabdacsapatunk vezetőedzője szerint a kapusteljesítmény a csapat játékának egyik maghatározó eleme volt, a befejezéseknél viszont még sokat kell gyakorolni. “Ez a rutintalanság számlájára írható. Ezt meg kell tanulni, hogy egy éles szituációban, hogy vállalok el egy befejezést. Ezt nem lehet edzésen megtanulni, ezt csak mérkőzésen lehet megtanulni” – fogalmazott.

Petro sérülésével kapcsolatban megtudtuk, egy vízfolton csúszott el, a belső combizma húzódott meg, de úgy néz ki, nem komoly a dolog.

Avar Györgyöt arról is faggattuk, hogy beszélt-e Skaliczki Lászlóval. “A mérkőzés elején megdicsért bennünket, azt mondta, jól nézünk ki, az új felszerelésünkre gondolt. A találkozó után természetesen kezet fogtunk, és gratuláltam neki” – kaptuk a választ a bajnoki mérkőzésen most debütált új vezetőedzőtől.