Szerdán 18 órától a felkészülés új szakaszába lépő kosárcsapatunk egy szurkolói ankéttal egybekötött nyílt edzést tartott a GAMF sportcsarnokában. A Sztojan Ivkovics vezette társaság egy kis bemelegítés és egymás közti játék után bő órán át válaszolgatott az érdeklődők kérdéseire.
A Messzi István Sportcsarnok parkettájának felújítása miatt a GAMF sportcsarnokában készülő kosarasaink 18 órakor Sztojan Ivkovics szakmai igazgató és Forray Gábor edző vezérletével kezdte el rendhagyó, nyílt foglalkozását. A mintegy ötven érdeklődőt vonzó esemény elején bemelegítéssel kezdtek a fiúk, majd két csapatra oszlottak, hogy egymás közti játékkal és különböző játékhelyzetek gyakorlásával folytassák az edzést. Ekkor a játékvezetőként is közreműködő szakmai igazgatónk is sűrűn “avatkozott játékba”: Ivkovics egy-egy szituációnál megállította játékosait, hogy utána tanácsait követve folytassák a fiúk. A vártaknak megfelelően a tréningen nemcsak a Dombóvár és Paks után Kecskeméten pattogtató Jerome LeGrange, és a horvát Hrvoje Orsulics volt ott, de a legújabb kiszemelt 23 esztendős, 197 centis Ivan Siriscevics is.
A tapssal lezárt tréninget követően Sztojan Ivkovics vázolta a keret és a felkészülés alakulását: szakmai igazgatónk megköszönte a kilátogatók érdeklődését, mint elmondta, ez az esemény egy kvázi évnyitó, de a jövőben havonta egyszer tervezünk hasonlót tartani. A szakember hozzátette, nyáron változások történtek a csapat keretében: az összes légiós kicserélődik, és Tóth Norbert is távozott. Az átigazolásokról szólva közölte, hogy a legjobbat akarják kihozni a klub jelenlegi helyzetéből, célként “a már szokásosnak mondható” legjobb nyolcat jelölte meg a horvát szakember.
Szurkolói kérdésre Ivkovics kifejtette, nagy hangsúlyt kívánunk fektetni az utánpótlásra, a saját nevelésű fiatalok beépítésére, emellett több kulcsemberrel hosszabbítanánk: Csorvási Milánnal, Wittmann Krisztiánnal és Dénes Gáborral is további négyéves szerződés szeretnénk kötni a közeljövőben. A klub anyagi helyzetére vonatkozó kérdésre elmondta, idén kevesebből gazdálkodhatunk, mint tavaly, amikor sikerült tartani az év elején meghatározott büdzsét és célt, ebben idén sem kíván változtatni. A szponzoráció – és a Mercedes esetleges szerepvállalásának – témájáról is esett szó, ezzel kapcsolatban Ivkovics kifejtette, ő elsősorban annak örülne, hogy ha minden meccsen teltház lenne, ami által talán a csapat is jobban játszik majd, és úgy a szponzorok is jobban jönnének. Ivkovics a klub struktúrájával kapcsolatban hozzátette, a gárda a jövőben játékosmegfigyelőt is be kíván vetni a fiatal reménységek felkutatására. A felkészülés további alakulásáról a szakmai igazgató elmondta, hétvégén Romániába utazik a csapat, majd a saját rendezésű torna következik – a városi sportcsarnok használhatatlansága miatt valószínűleg Kiskunfélegyházán, és talán nem is Gazdavár Kupa néven -, végül Pécsre és Sopronba utazik a csapat. A szakember a végén azon véleményének is hangot adott, miszerint az idei – a szerényebb lehetőségek ellenére – jobb csapat lesz, mint a tavalyi volt.









































szeptember 1st, 2010 → 8:17 du. @ admin
0