Szerdán a Pick-Szeged együttese ellen harmadik élvonalbeli szezonját kezdi meg férfi kézilabdacsapatunk. A nyáron alapos átalakuláson átment Tisza-partiak elleni bajnoki nyitány igen pikánsnak ígérkezik, hiszen az utóbbi időben nemcsak játékosokat, de szakmai vezetőket is egymás között cseréltek a klubok.
Az úton-útfélen hangoztatott pikáns jelző tehát hiába közhely, igazán ül a mostani összecsapásra: jelenlegi keretünk majd’ kétharmada, tíz játékos erősítette korábban (hárman idén is kölcsönben játszanak csapatunkban) a Tisza-partiakat, sőt szakmai igazgatónk, Avar György egy éve még másodedzőként segítette a Pick-Szeged csapatát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az elmúlt két évben Kecskeméten dolgozó – és itt épp a Pick ellen történelmi győzelmet arató – Skaliczki László a Szeged mostani mestere, akkor már különösen helytálló a kifejezés.
A felkészülésen mindenesetre mindkét társaság túl van, a mieink legutóbb a temesvári tornán a BL-résztvevő Resica, a házigazda Temesvár és a szerb Pancelo ellen gyakorolhattak, míg a Pick az RK Zagreb otthonában tett baráti, de vesztes (29-24) látogatást.









































augusztus 31st, 2010 → 7:09 du. @ admin
0