Kétgólos diadal a PLER otthonában

augusztus 26th, 20109:19 de. @ admin

0


Az előzetesen megbeszélt két edzőmérkőzés helyett csak egyet tudtak lejátszani a PLER otthonában férfi kézilabdásaink, ám az háromszor 30 perces volt. A rendes játékidőben 33-31-re múlták felül fővárosi ellenfelüket.Az mérkőzésre a Horváth Építőmester Kft. támogatásával utazott a csapat.

Az első félidő után hárommal ment együttesünk a budapestiekkel szemben, majd a második 30 percben egyre csak növeltük előnyünket, mely a 45. perc tájékán már kilencgólos is volt. Eztán a biztos vezetés tudatában fegyelmezetlenül kezdett játszani a csapat, így a végére kétgólosra olvadt előnyünk, 31-33.

A “harmadik játékrészben” mindkét gárda a fiataljait játszatta. Nálunk is mindenki szerephez jutott, az összesített eredmény is számunkra volt kedvező: 47-48-at mutatott a 90. perc végén az eredményjelző.

Avar György értékelése: – 45 percig jól játszottunk, ekkor elmentünk kilenc góllal, majd a végjátékban kicsit pontatlanul játszottunk. Elkapkodtuk a támadásainkat, védekezésünk fellazult, ezért lett ilyen szoros a végére az eredmény. Jó úton járunk, egyre jobban összeáll a társaság.

PLER KC – Kecskemét SE 31-33 (11-14)

Kecskemét SE: Nagy L. (k), Csorba, Tóth E. 3, Simon 6, Petro 1, Bajusz 7, Varsandán 4
cserék: Kiss O. (k), Temesvári 2, Konkoly 1, Vancsics 4, Gyuris 2, Dobó 3

Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
Kiállítások: 10 perc, ill. 12 perc

A srácoknak még egy temesvári nemzetközi torna van betervezve a bajnoki rajt előtt.

A torna menetrendje:

Szombat 08:00 Resica
18:00 Temesvár

Vasárnap 08:00 Pancelo