Visszavágott a Mezőkövesd

augusztus 18th, 20105:40 du. @ admin

0


Szerdán két találkozón lépett pályára Mezőkövesden kézilabda csapatunk. Az első meccsen ötgólos győzelmet szereztek a srácok, míg a délutáni “visszavágón” kilenc góllal maradtunk alul a házigazdákkal szemben.

Az első meccsen mutatott örömjáték után a délutáni mérkőzésen már az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok is szerepet kaptak Avar Györgynél. Az első játékrészben a rutinosabb kézilabdázók léptek pályára, a félidőben ekkor még csak háromgólos volt a hazai előny. A második 30 percben a fiataloké volt a szerep, akik mindent megtettek, ám ennek ellenére kilencgólosra duzzadt a felek közti különbség, így a végén 34-25-re nyert a Mezőkövesdi KC.

Avar György értékelése: – A két mérkőzés nagyon jól szolgálta a felkészülésünket. Az első meccsen felszabadultan, könnyedén játszottunk, meg is lett az eredménye. A második összecsapáson az első játékrészben azok kaptak szerepet, akik a bajnokságban sztenderd játékosok lesznek, majd a második harminc percben az eddig kevesebb lehetőséget kapók szerepeltek. A délutáni találkozó legnagyobb tapasztalata, hogy a kontráinkon kell még javítani, illetve a visszarendeződésben is fejlődnünk kell.

Mezőkövesdi KC – Kecskemét SE 34-25 (16-13)

Kecskemét SE: Kiss O. (k), Varsandán 3, Bajusz 4, Simon 7, Petro 1, Tóth E. 3, Csorba 1
cserék: Nagy L. (k), Temesvári, Huszti, Bujdosó, Konkoly 1, Vancsics 1, Gyuris 2, Dobó 2, Mészáros, Csatai

Edző: Avar György

Hétméteresek: 4/1, ill. 8/7
Kiállítások: 6 perc, ill. 2 perc