Győzelemmel kezdtük az orosházi kupát

augusztus 14th, 20102:51 du. @ admin

0


Kézilabdázóink győzelemmel kezdték az orosházi felkészülési kupát, amelyen nyolc együttes vesz rész. Csapatunk a horvát Eszék ellen könyvelhetett el kilencgólos sikert.

A mérkőzés elejétől fogva végig vezetve arattunk kilencgólos győzelmet az Eszék elleni késve kezdett mérkőzésen. A 19-16-os félidőt követően a második játékrészben ellenfelünk fel tudott zárkózni egy gólra, utána viszont folyamatosan szakadtunk el a horvátoktól, és végül nagyarányú sikert könyvelhettünk el.

A csapatból kiemelkedett Temesvári János teljesítménye, aki nyolc góllal vette ki a részét a győzelemből.

“Az első félidőben a védekezésünk nem volt elég határozott, ezért kaptunk 16 gólt, a második játékrészben aztán jelentősen feljavultunk ezen a téren. A kilencgólos siker ennek köszönhető” – értékelt Avar György vezetőedző.

Az orosházi nemzetközi kupán csúsznak a mérkőzések, így az eredetileg szombat 17:30-ra kiírt házigazdák elleni találkozó körülbelül egy órával később kezdődik.

RK Eszék – Kecskemét SE 28-37 (16-19)

Kecskemét SE: Nagy l. – Petro 3, Varsandán M. 4, Tóth E. 3, Vancsics J. 3, Bajusz S. 4/3, Simon B. 4,
cserék: Kiss O. (k), Huszti P. 1/1, Temesvári J. 8, Bujdosó M. 3/2, Konkoly F. 1, Gyuris P. 1, Csorba G. 1, Dobó Zs. 1/1
vezetőedző: Avar György

hétméteresek: 5/5 ill. 9/7
kiállítások: 14 perc ill. 12 perc

Az orosházi nemzetközi torna menetrendje:

A csoport
1. CSM ORADEA
2. KECSKEMÉT SE
3. RK ESZÉK
4. OFKSE

B csoport
1. UNIQUA-PÉCS VSE
2. CSURGÓ KK
3. CSM SATU MARE
4. FERENCVÁROSI TC

Augusztus 14-i mérkőzések:
9.00 OFKSE – CSM ORADEA
10.20 FERENCVÁROSI TC – CSURGÓ KK
11.40 KECSKEMÉT SE – RK ESZÉK
13.00 CSM SATU MARE – UNIQUA-PÉCS VSE
14.15 DOHERTY HUNGARY KUPA MEGNYITÓ
14.50 CSM ORADEA – RK ESZÉK
16.10 UNIQUA-PÉCS VSE – FERENCVÁROSI TC
17.30 KECSKEMÉT SE – OFKSE
18.50 CSURGÓ KK – CSM SATU MARE

Augusztus 15. sorsolása:
9.00 KECSKEMÉT SE – CSM ORADEA
10.15 UNIQUA-PÉCS VSE – CSURGÓ KK
11.30 OFKSE – RK ESZÉK
12.45 CSM SATU MARE – FERENCVÁROSI TC

Helyosztó mérkőzések
14.15 A4 – B4
15.30 A3 – B3
16.45 A2 – B2
18.00 A1 – B1
19.15 Eredményhirdetés

Címkék: