Jót és rosszat is látott Avar György

augusztus 12th, 201012:56 de. @ admin

0


Két felkészülési mérkőzést játszott kézilabdacsapatunk szerdán az élvonal újoncának otthonában, Orosházán, mindkét találkozón a hazaik győztek néhány góllal. Avar György vezetőedző látott a meccseken jót és rosszat is.

“Most egy olyan másfél hetes programban vagyunk, amikor még nem az eredmény a lényeg, hanem, hogy a bajnokágra felkészüljünk. Egy kicsit most lassabbak voltunk, mint az ellenfél. Én azt gondolom, hogy a két mérkőzés négy félidejéből egy volt az, amikor kimondottan jó teljesítményt nyújtottunk. Az első mérkőzésen nem játszottunk jól, lassabbak voltunk, a második mérkőzés második félidejére pedig elfáradtunk. Jelen pillanatban itt tartunk. Az Orosháza egy héttel hamarabb kezdte a felkészülést, egy kicsit előrébb vannak, mint mi. A csapat kilencven százalékát azok a játékosok alkotják, akikkel megnyerték az NB I/B-t. Nálunk sok az új kézilabdázó, össze kell szoknunk ahhoz, hogy mindig sikeresek tudjunk lenni, ne csak egy mérkőzésen. A munka kellős közepén a játék mutatott jót is és rosszat is” – nyilatkozta Avar György.

A játékosok csütörtökön délelőtt pihenőt kaptak, de csak azért, mert orvosi vizsgáltra mennek, délután edzés, majd este a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség korábbi főtitkárának, Kabók József meghívásnak eleget téve egy összetartáson vesz részt a csapat. Hétvégén ismét Orosházára utaznak a srácok egy felkészülési tornára. Hétfőn délelőtt pihenő, szerdán edzőmeccs Mezőkövesden, egyébként pedig napi 2-3 foglalkozás szerepel együttesünk programjában.

Az orosházi nemzetközi torna menetrendje:

A csoport
1. CSM ORADEA
2. KECSKEMÉT SE
3. RK ESZÉK
4. OFKSE

B csoport
1. UNIQUA-PÉCS VSE
2. CSURGÓ KK
3. CSM SATU MARE
4. FERENCVÁROSI TC

Augusztus 14-i mérkőzések:
9.00 OFKSE – CSM ORADEA
10.20 FERENCVÁROSI TC – CSURGÓ KK
11.40 KECSKEMÉT SE – RK ESZÉK
13.00 CSM SATU MARE – UNIQUA-PÉCS VSE
14.15 DOHERTY HUNGARY KUPA MEGNYITÓ
14.50 CSM ORADEA – RK ESZÉK
16.10 UNIQUA-PÉCS VSE – FERENCVÁROSI TC
17.30 KECSKEMÉT SE – OFKSE
18.50 CSURGÓ KK – CSM SATU MARE

Augusztus 15. sorsolása:
9.00 KECSKEMÉT SE – CSM ORADEA
10.15 UNIQUA-PÉCS VSE – CSURGÓ KK
11.30 OFKSE – RK ESZÉK
12.45 CSM SATU MARE – FERENCVÁROSI TC

Helyosztó mérkőzések
14.15 A4 – B4
15.30 A3 – B3
16.45 A2 – B2
18.00 A1 – B1
19.15 Eredményhirdetés