A Balatonfüred érkezik a szezon utolsó meccsén

május 20th, 201012:32 du. @ admin

0


Pénteken az élvonalbeli kézilabda-bajnokság 5-8. helyért folyó rájátszásának utolsó játéknapján a Balatonfüredet fogadjuk a Messzi István Sportcsarnokban 18 órától. A mieink nyolcadikként várják az összecsapást, de győzelem esetén a hetedik helyen zárhatjuk a 2009/2010-es szezont.

Skaliczki László, szakmai igazgató: – Holnap van az utolsó mérkőzés a szezonból, melynek tétje, hogy tudunk-e a hetedik helyen végezni. A klasszisok ugye azt mondják, hogy csak győzelemmel szabad búcsúzni. Én remélem, hogy a bajokon, nehézségeken keresztül túl tudja magát tenni a csapat, mert ami a második félidőben történt Csurgón az katasztrófa volt. Azt gondolom, hogy nagyon nehéz így koncentrálni a meccsekre, de bízom, hogy mindenki szépen szeretne búcsúzni a mögöttünk álló időszaktól. A tizennégy tagú keretből Csorba Gábor toroksérüléssel bajlódik. Ma megy kivizsgálásra, ettől is függ a játéka, ha nem tud pályára lépni, akkor Boros Kornél kerül be az együttesbe.

Címkék: