Szombaton Csurgóra látogatunk

2010. május 14.

0


Szombaton az élvonalbeli kézilabda-bajnokság 5-8. helyért folyó rájátszásának ötödik játéknapján a Csurgói KK otthonába látogatnak kéziseink. Bár a mieink nyolcadikként várják a folytatást, sokat érhet a győzelem, hiszen mindössze egy ponttal vannak lemaradva az ötödik PLER-től.

A múlt pénteki, PLER elleni győzelem után szombaton 18 órától a csurgóiak vendégeként lép pályára kézilabdacsapatunk. A srácok közül mindenképp hiányozni fog Gyuris Patrik, akire kézközépcsont-törése miatt nem számíthat az utolsó előtti meccsén kispadon ülő Skaliczki László.

A találkozó nem tétnélküli, hiszen teljesen nyílt a csata a pozíciókért: az ötödik PLER-t és a nyolcadik helyen álló csapatunkat mindössze egy pont választja egymástól, így egy esetleges győzelemmel – és az eredmények szerencsés alakulása mellett – akár pozíciókat is léphetünk előre. Az mindenesetre pozitív előjel lehet, hogy a Csurgó a pontvadászat ezen szakaszában nem remekel hazai pályán: a Balatonfüred és a PLER együttesétől is kikaptak saját csarnokukban.