Kecskemét városa rendezheti a röplabda Magyar Kupa négyesdöntőjét február 17. és 19. között, miután a hétfő délelőtti licittárgyaláson városunk ajánlatát tartotta a legjobbnak a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ).
A kupa döntőjének megrendezésére Kecskeméten kívül további három város is jelentkezett: Veszprém, Kaposvár és Nyíregyháza is jelezte a szövetség felé ebbéli szándékát, ám Kecskemét lett a befutó, így röpiseink hazai pályán küzdhetnek előbb a Dunaferr-rel, majd a döntőben a Diamant-Kaposvár – Szolnoki RK-SI csata győztesével.
Röplabdásaink szakmai igazgatója, Gyurkó Sándor üdvözölte a döntést: – A hazai pálya mindenképpen előnyt jelent nekünk, hiszen a parketta minden repedését ismerjük már. Az sem utolsó szempont, hogy a játékosok saját otthonukban pihenhetnek a mérkőzések között. A kecskeméti szurkolók biztatása pedig remélhetőleg még nagyobb önbizalmat kölcsönöz majd – nyilatkozta a kesport.hu-nak Gyurkó Sándor.









































A Gong Rádió a kupadöntő névadója
2 years ago
[...] délután eldőlt, hogy február 17-19. között Kecskeméten rendezik a férfi és női röplabda Magyar Kupa négyes döntőjét. Szerdán, a Messzi István Sportcsarnok különtermében sajtótájékoztatót tartottak a [...]
Elkészült Gong Rádió Magyar Kupa menetrendje
1 year ago
[...] Magyar Kupa döntője nem csupán sportesemény lesz, hanem egy háromnapos családi program is. A mérkőzések között [...]